EBU-közgyűlés: ellenjelölt nélkül választottak elnököt

Ellenjelölt nélkül választotta meg pénteken a szervezet elnökét az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) budapesti közgyűlése.

A tanácskozást rendező Magyar Televízió (MTV) közleménye szerint így Jean-Paul Phillipot, a belgiumi francia köztévé (RTBF) elnöke veheti át az EBU vezetését, helyettese pedig Richard Sambrook, a BBC Global News igazgatója lesz.

A két vezető jövő januárban foglalhatja el pozícióját. A szövetséget két éven át elnöklő Fritz Pleitgen és helyettese, Boris Bergant másfél hónappal ezelőtt bejelentette, hogy nem vállal újabb ciklust az európai, észak-afrikai és közel-keleti közmédiumokat összefogó szervezet élén. A hetven, illetve hatvan esztendős vezetők azzal indokolták döntésüket, hogy a szervezet - ez év végével lezáruló - reformja után szeretnék egy náluk ifjabb nemzedék kezébe átadni a kormámypálcát.

Az MTV közleménye emlékeztetett arra: az EBU legfontosabb döntéshozó fórumát a szervezet történetében először tartották Magyarországon, 2009-ben Koppenhága látja vendégül a közgyűlés résztvevőit.
Forrás: MTI