Golf a hosszú élet titka

Aki rendszeresen golfozik, annak korától vagy társadalmi helyzetétől függetlenül 40 százalékkal javulnak az életkilátásai, vagyis várhatóan öt évvel tovább él. A golf kedvelőit lelkesítő tanulmányt a Scandinavian Journal of Medicine & Science in Sports kö

Közismert, hogy a rendszeres mozgás, sport jót tesz az egészségnek, de a különböző mozgásformák hatásáról kevés adat létezik. A világhírű Karolinska Intézet kutatói most 600 000 svéd által kedvelt sport, a golf egészségügyi hatását vizsgálták.

A munkacsoport vezetői, Anders Ahlbom és Bahman Farahmand 300 000 golfozó adatait elemezték. Tisztázták a résztvevőknek nem csak a nemét, korát, de életmódi szokásait, társadalmi viszonyait is.

A biztató eredmények azt mutatták, hogy a golfozás híveinek halálozása 40 százalékkal kisebb, mint a velük egyező korú és nemű, hasonló társadalmi helyzetű, de nem golfozó társaiké. Az életkilátások adatai alapján ez azt jelenti, hogy a svéd golfozók öt évvel hosszabb ideig járhatják a füves pályát, mint azok a honfitársaik, akik ennek a sportszenvedélynek nem hódolnak.

"Egy játék átlag négy-öt óráig tart, közben a játékosok gyors léptekkel hat-hét kilométert gyalogolnak" - magyarázta Anders Ahlbom. "Az emberek idős korukig golfoznak és a társadalmi, pszichológiai összefüggések is fontos szerepet játszanak a kedvező hatásban".

Azt, hogy maga a gyaloglás mennyire fontos az élet meghosszabbítása szempontjából, csak úgy lehetne vizsgálni, ha összehasonlítanák azokat, akik egy-egy labdaütés után beülnek a kocsiba és még az ütőket is úgy viszik utánuk, azokkal, akik soha nem szállnak be a füvön a kényelmes játékosokat szállító járműbe.

Az életkilátások meghosszabbodása különösen a fizikai munkával foglalkozó golfkedvelők körében érvényesült. A "fehérgalléros" munkakörökben dolgozók - orvosok, ügyvédek, vállalatvezetők - csoportjában a golf egészségügyi előnyei kisebb mértékben jelentek meg. Ebben valószínűleg annak is szerepe lehetett, hogy ez a társadalmi réteg eleve jobb egészségügyi helyzetben volt.

Érdemes sokat és jól golfozni. Az életkilátások javulása különösen a legjobb golfozókat érintette. "A legtöbbet golfozók a legjobb játékosok is. Eredményeink azt jelzik, hogy maga a játék tesz jót az egészségnek" - mondta Ahlbom professzor.
Forrás: MTI