A Fidesz nem érti, az SZDSZ nyitott

Veres János szerint jó esély van arra, hogy mind a költségvetésben megfogalmazott, 2008-as, mind a konvergenciaprogramban szereplő 2009-es hiánycélt teljesítse az ország. A pénzügyminiszter szakmailag nem megalapozottnak, nem reálisnak, sőt "populistának

Veres János hangsúlyozta: az Orbán Viktor és Varga Mihály által ismertetett javaslatokat a PM számszerűsítette, azok együttes hatása összesen 321,9 milliárd forint lenne. Ekkora bevételkiesését kellene más forrásokból pótolni.

Összehasonlításként elmondta: az éves költségvetésből ehhez hasonló összeget, 315 milliárd forintot tesz ki a nyugdíjak másfél havi összege, 313 milliárd forintot az egy éves gyógyszertámogatás és 370 milliárd forintot az éves családi pótlék.

A pénzügyminiszter részletesen ismertette a Fidesz adó csökkentési javaslatairól készített pénzügyminisztériumi számításokat. Elmondta: az alapvető élelmiszerek jelenlegi 20 százalékos áfakulcsának 5 százalékra csökkentése 260,5 milliárd forintos költségvetési hatású lenne, a benzin jövedéki adójának csökkentése - az áfa-hatással együtt - 33,4 milliárd forint bevételkiesést eredményeznek, a távhő áfakulcsának 20 százalékokról 5 százalékra való mérséklése 28 milliárd forintot jelentene. Maliciózusan megjegyezte: "az EU szabályai szerint nincs olyan megkülönböztetés, hogy alapvető vagy nem alapvető élelmiszer, mint ahogy nincs olyan sem, hogy déli vagy északi gyümölcs".

Veres János kiemelte: érdemes tudni, hogy a 95-ös benzin jövedéki adója 2002-től nem változott egészen napjainkig, 103,5 forint literenként, a gázolaj jövedéki adója pedig, amely szintén nem változott 2002 óta, 85 forint literenként.
Veres János külön is felhívta a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormány alatt 98-tól 2002-ig a gázolaj jövedéki adója 67,6 forint/literről 80,2-re forintra emelkedett és a benziné 77 forint/literről hozzávetőleg 30 százalékkal nőtt.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarországnak, mint az Európai Unió tagállamának, be kell tartania az integráció által az adózás területén érvényesített előírásokat, vagyis az EU áfa-irányelveit, a Manchesterben a unió vezetői által elfogadott adózási elképzeléseket, és azt is, hogy csak az a tagállam csökkenthet a jövedéki adó mértékén, amely 2003 januárja óta emelte szintjét. Magyarországon azonban sem a 95-ös benzin, sem a gázolaj jövedéki adójának mértéke nem változott 2003 óta. A "manchesteri szabály" pedig az , hogy az adózási eszközökkel az unió tagállamai nem avatkozhatnak be az egyes tagországok inflációs folyamataiba, az árak alakulásába.

A pénzügyminiszter arról is szólt, hogy az egyes termékek áralakulása mennyi többletbevételt hozott a költségvetésnek. Elmondta, az ez évi büdzsét 290 forint/liter benzinárral kalkulálták, az első négy hónap adatai azonban nem hogy többletbevételt eredményeztek volna, hanem a magasabb árak révén bekövetkezett kisebb benzinfogyasztás hatására gyakorlatilag mintegy egymilliárd forinttal kevesebb bevétele lett a költségvetésnek, mint amit a tárca tervezett. A gázolaj esetében viszont 2,8 milliárd a többletbevétel. Így a két üzemanyag forgalmának együttes hatása csupán 2 milliárd forinttal hozott többet a büdzsében, mint ahogy azt előzőleg tervezték. Az élelmiszerárak megugrása viszont 6 milliárd forintos többletbevételt eredményezett az első öt hónapban összhatásként.

"Nagy tévedés lenne, ha Magyarország kormánya azt hinné, az áremelkedést a határnál meg lehet állítani, a fűtési költségeket azonban az energiatakarékos gazdálkodással némileg csökkenteni lehet, a távhő racionális felhasználására, a lakások fűtési rendszerének korszerűsítésére most is több mint 10 milliárd forintos tétel van az ez évi büdzsében."

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter szavaira úgy reagált: "sajnáljuk, hogy a kormány ismételten képtelen felülemelkedni a pártpolitikai presztízsen".
Sajnáljuk, hogy egyetlen egy érdemi magyarázatot, egyetlen egy érdemi okot nem tudtak adni arra, hogy miért is nem támogatják a Fidesz áremelkedések elleni kezdeményezését - tette hozzá.
Mint mondta, abban a tényben kellene egyetérteni, hogy a "drámai mértékű áremelkedések" extra bevételeket hoznak a költségvetésnek. Hozzátette: a gáz és a benzin árának emelkedése 30 milliárd forintnyi pluszbevételt jelent a költségvetésnek ebben az évben.

"A benzin jövedéki adójának csökkentése miatt kilencmilliárd, a távhő áfa csökkentése miatt pedig 15 milliárd forint az az összeg, amit bevételcsökkenésként lehet a költségvetés oldaláról elkönyvelni" - jelentette ki Szijjártó Péter.
Kifejtette azt is: ha a Fidesz javaslata szerint az alapvető élelmiszerek áfája húszról öt százalékra csökkenne, az nagyjából 30 milliárd forintos bevételcsökkenést jelentene a költségvetés számára, ezt azonban pótolná a forgalomnövekedésből adódó pluszbevétel.
Szijjártó Péter újságírói kérdésre közölte: pártja a KSH adatbázisa alapján nézte meg, hogy melyek azok az élelmiszerek, amelyeket a családok leginkább fogyasztanak, és ezeket tették bele a törvényjavaslatukba.
Forrás: MTI