Zsolnay- és Burkus-kiállítás Brüsszelben

Egyszerre két magyar kiállítás is - Zsolnay dísztárgyak, illetve Burkus József festőművész bemutatója - látható néhány napig Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) épületében.

"A titokzatos Zsolnay porcelán nyomában" című kiállítást De Blasio Antonio magyar néppárti EP-képviselő kezdeményezésére szervezték, azzal a céllal, hogy az EU központjában jobban megismertessék Pécset, Európa egyik 2010-es kulturális fővárosát.

A keddtől péntekig látható kiállításon eozin és pirogránit kerámiákat, porcelánokat mutatnak be. A megnyitó ünnepségen a Pécsi Balett két előadóművészének produkcióját is élvezhette a közönség, majd hagyományos magyar borokat szolgáltak fel.

Szintén péntekig tekinthető meg az EP épületében Burkus József "Rejtőzködő neovénuszok" című kiállítása. A nagykanizsai gyökerű művész a világ számos pontján állított már ki. A mostani tárlatot Fazakas Szabolcs szocialista EP-képviselő szervezte, és a megnyitón Géczy Dorottya adott elő francia és magyar dalokat.
Forrás: MTI