Kevesebb tinibaleset

Csökkent a halálos kimenetelű autóbalesetek száma az amerikai tinik körében, mióta az alkoholfogyasztás törvényes korhatárát 21 évre emelték - közölték amerikai kutatók.

A nyolcvanas években fogadták el az Egyesült Államok valamennyi államában azt a két törvényt, amelyek megtiltották a 21 évnél fiatalabbak számára alkohol vásárlását és birtoklását.

A kutatók megállapítása szerint ennek következtében csökkent azóta 11 százalékkal az ittas tizenéves autóvezetőkhöz köthető, halálos áldozattal járó balesetek száma.

A tanulmány marylandi szerzői, James C. Fell vezetésével kormányzati, közlekedésbiztonsági adatokat felhasználva figyelembe vettek más lehetséges okokat is, például a biztonságosabb autók megjelenését, ám így is a korhatáremelést tartják a legfontosabb tényezőnek.

A tanulmány az Accident Analysis and Prevention című közlekedésbiztonsági szaklap júliusi számában jelent meg.
Forrás: MTI