Gyurcsány túlélésre játszik

A Fidesz csak akkor támogatna az Országgyűlésben egy, a miniszterelnök elleni konstruktív bizalmatlansági indítványt, ha az új kormányfő rögtön ezután előre hozott választásokat kezdeményezne – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban a Fidesz fra

Navracsics Tibor szerint egy kormányfőnek legitimáltatnia kell önmagát a választókkal. Ez Gyurcsány Ferenc 2004-es hatalomra jutásakor nem történt meg - közölte, majd megerősítette: a Fidesz számára nem megoldás a konstruktív bizalmatlansági indítvány, megoldás csak az előre hozott választás lehet.

A politikus kifejtette: az ellenzéki párt hatalomra jutása után szakértői, válságkezelő kormányt alakítana, ennek első időszaka a válságból kivezető út megalapozása lesz, ezután következne a klasszikus politikai kormányzás.

Gyurcsány Ferenc kormányfővel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a túlélésre játszik. Úgy gondolja, minden nap nyereség, amit hivatalban tölt. A célja az, hogy minél tovább miniszterelnök maradhasson. Közben folyamatosan mérlegelnie kell, hogy miközben technikai eszközökkel biztosítani tudja hatalmon maradását, akár a költségvetést is el tudja fogadtatni. Ehhez pedig legalább hat-hét olyan képviselő pillanatnyi lojalitására lesz szüksége, akik más frakciók tagjai vagy függetlenek - mondta.
Forrás: MTI