Átadták a Béres Egészség Hungarikum Díjat

Első ízben adták át a Béres Egészség Hungarikum Díjat kedden, a Magyar Egészségügy Napján Budapesten. A díjjal azoknak a civileknek és egészségügyi dolgozóknak a munkáját köszönték meg, akik sokat tettek a környezetükben élő emberek egészségéért és a közö

Az elismerést Béres József, a Béres Egészség Hungarikum Program életre hívója adta át.
A Béres Egészség Hungarikum Díjat kapta Balatoni Tamásné, a Magyarmecske Általános Iskola igazgatónője, aki a 350 fős dél-baranyai településen évente szervez fesztivált az iskola diákjainak, amely a különböző szociális kultúrában felnövekvő gyerekek találkozó helyévé vált, továbbá minden nyáron ingyenes felzárkóztatást tart a környékbeli diákoknak, jótékonysági eseményeket rendez, és egy-egy kollégának szervezett kirándulásba bevonja a környék pedagógusait is.

Az elismerésben részesült Kiss Tóth Emőke védőnő, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának dékánhelyettese, akinek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védőnőképzés megteremtése köszönhető és jelenleg is sokat tesz a fiatal, leendő védőnők neveléséért.

Marsiczki Józsefné, a XVII. kerületi Napsugár Óvoda óvodapedagógusa azzal érdemelte ki a Béres Egészség Hungarikum Díjat, hogy immár 30 éve dolgozik szakmájában és kiemelten foglalkozik mozgásfejlesztéssel, a problémás gyerekek felzárkóztatásával, valamint alapítványi programok szervezésével.

A díjazottakat a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány kuratóriuma választotta ki a hozzá érkezett civil ajánlások alapján.A Béres Egészség Hungarikum Program a civil kezdeményezések hálójára építve egy egészségesebb, sikeresebb életmód megteremtéséért küzd. A program egyik célkitűzése, hogy az öt- és tízezer fős települések életkörülményein, versenyképességén javítson a számukra hirdetett egészségterv-készítő és megvalósításra ösztönző pályázaton keresztül.
Forrás: MTI