Sikeres volt a borsodi fesztivál
Véget ért a VIII. Borsodi Művészeti Fesztivál; a tizenkét napos rendezvénysorozat 35 programján 14,5 ezer néző vett részt Kazincbarcikán és a térség 13 településén, ami kétezerrel több, mint 2007-ben - mondta az MTI-nek Sajó Attila fesztiválszervező hétfő
Az idén először csatlakozott az eseményhez a Borsod megyei Berente, Borsodszirák és Sajókaza, és bebizonyosodott, hogy békésen megférnek egymás mellett a különböző műfajok a komolyzenétől kezdve a világzenén át az igényes könnyűzenéig - hangsúlyozta a szervező.
Mint mondta, megteltek a színháztermek, a templomok, a kastélyok kertjei, csakúgy mint az aggteleki cseppkőbarlang hangversenyterme, a dubicsányi "mini-Kapolcs", vagyis a Fignár Fesztivál Udvar és a záró koncerten a Lázbérci-tó gátja.
A sok emlékezetes programból kiemelte a Nemzeti Énekkar, a Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórus és Horgas Eszter hangversenyét, a L'art pour L'art Társulat abszurd színházát, valamint a Benkó Dixieland Band, a Cotton Club Singers, a Besh,O,Drom, az After Crying és a Bikini együttes koncertjét.
Megjegyezte: a Borsodi Művészeti Fesztivál továbbra is "ízig-vérig helyi rendezvény", amelyet a térség önkormányzatai, művelődési intézményei szerveznek a kazincbarcikai Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ koordinálásával és a Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. közreműködésével.
Forrás: MTI