Razzia a gyerekekért

Háromnapos razziát tartott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az elmúlt hétvégén; többek között elfogtak egy körözött férfit, és részt vettek egy eltűnt gyermek felkutatásában is. A rendőrség honlapján olvasható hétfői közlemény szerint 300 fő részvé

Az ellenőrzések során a rendőrök az egyik XV. kerületi fémhulladék-átvevőhelyen tonnás nagyságrendű, eredet és számla nélküli hulladékot találtak; valamint elfogtak egy férfit, akivel szemben öt körözés volt hatályban. A BRFK a XVIII. kerületben egy eltűnt gyermek felkutatásában is részt vett - áll a közleményben.

A BRFK tájékoztatása szerint a háromnapos akció eredményeként mintegy háromezer embert igazoltattak, 23 embert fogtak el, 29 esetben történt előállítás, és összesen 111 szabálysértési feljelentést tettek, például első forgalmi rendszám hiánya vagy gyalogátkelőhelyen történő elsőbbségadás elmulasztása miatt.

A fokozott ellenőrzés során a rendőrség több mint négymillió forint, míg a közreműködő társszervek mintegy húszmillió forint értékben szabtak ki helyszíni bírságot - olvasható a kommünikében.

A fokozott ellenőrzést eredményesnek ítélték meg, amely július elején folytatódik.
Forrás: MTI