Pataky dobta a szeretőjét?

Az énekes igyekszik jó pontokat gyűjteni a feleségénél. Az EDDA frontembere, bár igyekszik keménynek mutatkozni, a jelek szerint feladja a macsó szerepet, ha családja kerül veszélybe.

A rocker a közelmúltban botrányaival hívta fel magára a figyelmet: először azzal, hogy részegen, nyomdafestéket nem tűrő szavakat ordítozott koncertjén, majd egy hajdúszoboszlói forgatás alatt bukott le szeretőjével, akit mindenkinek asszisztensnőjeként mutatott be.

Feleségét, Beát megviselte az elmúlt időszak, már a különélésre is felkészült. Az asszony azonban türelmesen várt, és a jelek szerint jól számított: Attila viselkedése 180 fokos fordulatot vett.

Az énekes mintaapaként viselkedik. Kerüli az alkoholt, sokkal több időt tölt otthon, mint eddig, és minden szabad percében a kisfival játszik. A napokban a gyerek útlevelét is kiváltotta, hogy kettesben induljanak felfedezni a világot.

Bár Beát egyelőre nem sikerült kibékítenie, a viselkedése mindenképpen azt jelzi, hogy Patakyt valóban megrémítette a lehetőség: széteshet a családja. Az egyik napilap informátora szerint mindezt annyira komolyan veszi, hogy az utóbbi napokban nem látták az énekest szeretője, Erika társaságában.

A feleség hangja is felszabadultabbnak tűnt, amikor a lap munkatársa felkereste, és arról faggatta, hogy állnak az otthoni dolgok. Nem cáfolta az értesüléseket, de nem kívánt nyilatkozni. Férje még mindig kínosnak érzi a témát.

- Nem vagyok Győzike, nem teregetem ki a hálószobatitkokat. Engem sem érdekel más magánélete! - nyilatkozta indulatosan Pataky Attila. - A rock and rollról és a jó borokról bármikor szívesen beszélek, másról nem!
Forrás: RTL Bulvár