Ketrecbe zárt majom

A szoborrongálók kifigurázására kovácsoltvas ketrecbe zárt kerámiamajmot készítene Németh János, Munkácsy-díjas keramikus. Mint azt a művész az MTI-nek elmondta, az alkotást Zalaegerszegen, a városi strand előtt, azon a talapzaton helyeznék el, amelyről a

Az uszoda előtti parkot eredetileg Bencsik István Térdelő lány című alkotása díszítette, de miután több alkalommal is megrongálták, a szobrot a strand zárt területén helyezték el.

Az üresen álló talapzaton - mintegy tiltakozásul a rongálások ellen - a környéken élő Császár Gyula egy széket helyezett el. A rongálók néhány hét múlva ezt is összetörték, ekkor Császár Gyula dekoratív, de nehéz bazalt kövekkel rakta körbe a talapzatot, és középen elhelyezett egy vázát amibe - mint a távirati irodának elmondta - ezután is minden alkalommal visz friss virágot.

Németh János szerint érdekes színfoltja lenne a térnek a szoborrongálást szimbolizáló kerámiamajom, amelyet a kovácsoltvas kerítés miatt senki sem tud majd elérni, nem tud eltörni.

Skrabut Éva, a Gébárti kézművesház igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a népművészeti egyesület kovácsmesterei - akik most éppen a Mesterségek ünnepére reneszánsz kovácscímert készítenek - felkérésre szívesen elvállalnák a díszes ketrec megalkotását is.

Az elmúlt időszakban több alkalommal megrongálták a szobrokat a zalai megyeszékhelyen: június elején mintegy két méter hosszúságban, vörös festékkel öntötték le a felszabadulási emlékművet, májusban pedig Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész Wass Albert-szoborkompozícióját festették össze.
Forrás: MTI