Vár a Miskolctapolcai Nyár

Ismét lesz Miskolctapolcai Nyár, a 2008-as programsorozatot főleg szabadtéri előadások fémjelzik - mondta a július 3-án kezdődő rendezvényről a szervező miskolci Művészetek Háza vezetője.

Juhász Rita tájékoztatása szerint az augusztus 14-ig tartó rendezvénysorozat keretében szabadtéri színielőadások sora várja az érdeklődőket az Akropolisz színpadon. Számos programot tartanak a sétányokon, valamint a barlangfürdőben is, és külön gondoltak a gyerekekre is.

Az Akropoliszon színre állítják az Acélmagnóliák mellett, a Kellékes, a Libikóka és a Hol van az a nyár című darabokat is.

Hangos, zajos programok nem lesznek, hiszen Tapolca ma már nemcsak üdülő-, de lakóövezet is - hangsúlyozta Juhász Rita, megjegyezve, hogy a helybéliek 20 százalékos kedvezményt kapnak a jegyárakból.

Idén egyébként július 12-13-án rendezik meg a II. Szent Benedek Napi Ünnepséget, a Barabits sétányon. A kétnapos forgatag különlegessége a kulturális programokon és a mesterségek vásárán kívül, hogy itt tartják meg az I. Bio-Fesztivált, ahol nemcsak megvásárolhatják, hanem meg is kóstolhatják az igazi biotermékeket - a szürkemarhapörkölttől a mangalicasültig - a látogatók.
A színes programot bio-totó, az Esztenás Együttes és a Pereputty táncháza teszi teljessé.
Forrás: MTI