Ezrek kóstolták a halászlevet

Több ezren látogattak el szombaton a csegei Tisza-partra, az I. Tiszacsegei Halászlé Fesztiválra. Az igazán merészek még a korhely változatot is megkóstolhatták: ez kifejezetten savanykás ízű változatot jelent.

Nagy Sándor, a csegei halászcsárda tulajdonosa a helyszínen az MTI munkatársának elmondta: hagyományteremtő céllal, a helyi önkormányzat támogatásával rendezték meg a fesztivált, amelynek célja a méltán híres tiszacsegei halászlé ázsiójának növelése, szélesebb körű megismertetése.

Az ott főzött halászlé már most is híres: a hazai vendégek mellett visszatérő fogyasztói vannak Hollandiából, Németországból és Ausztriából is.

Szalai János, a Csegecsárda vezetője a receptúráról annyit mondott el, hogy minden nap friss tiszai halból készül a híres lé, amelyhez vegyes halakat, illetve Kalocsa környékéről származó házi piros paprikát használnak.

Különlegességük a korhely halászlé, ami a hagyományoshoz képest tejföl, mustár, citrom, babérlevél hozzáadásával készül.

Az I. Tiszacsegei Halászlé Fesztiválon délutánig kétezer adag halászlé fogyott, de - erősítette meg Nagy Sándor - annyit főznek, amennyire szükség van, vagyis még az éjszakai koncert hallgatói is megkóstolhatják a finom hallevet.

A legkisebb bogrács 100 literes, a legnagyobb üst 170 literes volt amelyben szombaton készült a Tisza-parti ínyencfogás. A nagy mennyiség miatt az alaplevet most is vegyes halból főzték, betétként azonban ezúttal az erősebb húsú harcsát tették bele a szombaton fél áron, 600 forintért kínált halászlébe.

A szervezők - eltérően más hasonló hazai rendezvényektől - azért nem halászlé-főző versenyt hirdettek, mert a nagyhírű csegei specialitást akarták bemutatni azzal az ígérettel, hogy bármikor jár a vendég a Csegecsárdában, ott ugyanazt a minőséget, ízt kapja, mint amivel megismerkedett a tiszacsegei halászlé fesztiválon.

Nagy Sándor az MTI-nek elmondta: a fesztivállal településükre is fel kívánták hívni a figyelmet, ahol a megejtő szépségű Tisza-part mellett különleges hatású termálvíz, az országban egyedülálló kerékmeghajtású komp és mini állatpark is várja a látogatókat.

A gasztronómiai parádét egész napos kulturális és sportprogramok, versenyek egészítették ki. Mások mellett a közönség elé lépett a Csillag Születik című tehetségkutató műsor debreceni illetőségű második helyezettje, a népi énekes Bíró Gergő, volt lovas- és hőlégballon-bemutató, valamint íjász show, este pedig az Abrakazabra együttes koncertje, illetve hajnalig tartó diszkó zárja az I. Tiszacsegei Halászlé Fesztivált.