Jó évet zártak Miskolcon

Lezárultak a diplomaátadó ünnepségek a Miskolci Egyetem nyolc karán és egy intézetében; összesen 1.459 diplomást bocsátott útjára a régió meghatározó felsőoktatási intézménye.

Az egyetem idei tanévét az oktatást, az intézmény szervezeti működését, illetve infrastruktúráját érintő újítások, beruházások jellemezték, a közelmúltban pedig történetének legjelentősebb fejlesztése előtt nyíltak kapuk - mondta el Patkó Gyula, a campus rektora. Hozzátette: az intézmény pozíciójának erősítése hosszú távú folyamat, amely nem ért még véget.

Rámutatott: az egyik legjelentősebb eredmény az a több mint egymilliárd forint értékű, a műhelycsarnokot érintő beruházás, amelynek keretében a múlt év őszére megvalósult a műszaki-természettudományos képzés és innováció egyik legfontosabb eleme az egyetemen. Ehhez szervesen kapcsolódik egy még jelentősebb, 6,5 milliárd forintos beruházási lehetőség a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében, ennek első fordulós eredményéről áprilisban már pozitív döntés született - közölte.

Beszámolt arról, hogy az infrastruktúra-fejlesztés mellett a képzési lehetőségek is erőteljesen bővültek. Nagyon fontos, hogy az alapképzésben résztvevők - a bolognai folyamatnak megfelelően - folytathassák tanulmányaikat alapdiplomájuk megszerzése után, ennek jegyében indít minél több mesterszakot az egyetem.

A Miskolci Egyetem kapcsolata a közszféra és a gazdasági élet szereplőivel egyre erősebb, hatékonyabb, ami a közös pályázatokban, kutatás-fejlesztési és képzési projektekben valósul meg.
Forrás: MTI