Roma konferencia az értelmiségről

Első alkalommal rendeznek konferenciát a dél-alföldi diplomás romák szombaton, Makón. Az összejövetelt a Dél-Alföldi Roma Diplomások Egyesülete szervezte, azzal a céllal, hogy rávilágítson az itt élő, tanult fiatalok helyzetére és lehetőségeire - mondta e

Szécsi Istvánné a célokról kifejtette: a rendezvényre eddig több mint hetvenen regisztrálták magukat, de a régióban több mint százhúszan élnek. Helyzetükre nézve pontos adatok eddig nem álltak rendelkezésre, ezért a konferencia egyik célja ezeknek a beszerzése is. A másik fő szempont a meghívott országgyűlési képviselők, polgármesterek, iskolaigazgatók, romareferensek bevonása annak érdekében, hogy segítsék a diplomás cigány fiatalok elhelyezkedését végzettségüknek megfelelően.
    

A főszervező szerint sok olyan végzős vagy diplomás roma fiatal van a Dél-alföldön, akik egész más munkakörben dolgoznak, mivel nem veszik fel őket a diplomájuknak megfelelő helyre. A hiedelmekkel ellentétben elsősorban nem szociális munkás végzettségűek. Van köztük pedagógus, óvónő, mérnök, kommunikációs szakember, jogi vagy hittudományi végzettségű. Ennek ellenére legfeljebb a munkaügyi központok alkalmazzák őket. Ez egyébként egy nagyon fontos felismerés a központok vezetése részéről, hisz a roma referensekhez bátrabban és szívesebben fordulnak a roma származású állástalanok.
   

 A találkozón szó lesz arról, hogy milyen helyet foglal el a roma értelmiség a társadalomban, arról, hogy milyen tapasztalatai vannak a hódmezővásárhelyi iskolarendszerben a deszegregációnak, továbbá, hogy a roma értelmiségnek milyen feladatai vannak az esélyteremtés és esélyegyelőség szolgálatában.

Forrás: MTI