Ombudsmandíjakat osztottak

Átadták az omudsmanok által múlt évben alapított díjat pénteken; az emberi jogok védelmében tanúsított kiemelkedő emberi helytállást elismerő kitüntetést az idén Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság nyugalmazott elnöke, Majtényi László, az Országos

Szabó Máté, az állampolgári jogok volt országgyűlési
biztosa Kőszeg Ferenc tevékenységét méltatva a díjátadó ünnepségen elmondta: a díjazott már a rendszerváltás előtt is felszólalt az emberi jogokért és "egyike azon keveseknek, akik 1989 után is civil jogvédő tevékenységet" folytatott töretlenül.

Majtényi László az adatvédelmi kitüntetést vehette át Szabó Mátétól, aki a volt ombudsman munkásságáról szólva úgy fogalmazott, ő volt az, "aki kialakította a magyar adatvédelem alapvető kereteit".

Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési
biztosa Balogh Attilának adta át a kisebbségi kitüntetést. Mint elhangzott, a kitüntetett "fáradhatatlanul dolgozik annak érdekében, hogy a kisebbségi közösségek aktuális problémáiról, eseményeiről tudósítson".

Az ombudsmanok által 2007-ben alapított díjat az emberi és állampolgári jogok védelme területén kifejtett kiemelkedő emberi helytállás, szakmai tevékenység elismeréseként ítélik oda az intézmény megalakulásának - ami az első biztosok megválasztásának napja - évfordulóján.
Minden országgyűlési biztos évente egy-egy díjat adományozhat. A Justitia Regnorum Fundamentum, azaz "Az igazság a birodalom alapja" I. Ferenc magyar király és osztrák császár jelmondata volt.

Az ünnepségen jelen volt Markus Jaeger, az Európai Tanács Emberjogi Főbiztosa, valamint a koszovói, a montenegrói, az albán, a horvát, a vajdasági, a macedon ombudsman és a szlovén ombudsman helyettes főtitkára.
A díjátadás után Ombudsmanok a fiatal törékeny demokráciában címmel kezdődött nemzetközi konferencia.

Forrás: MTI