Hatalmas viharkárok Sárotaljaújhelyen

Ülésezett péntek reggel a védelmi bizottság a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen, a településen két kárfelmérő csoportot hoztak létre, miután felhőszakadás és jégeső okozott károkat a városban - mondta az MTI-nek a megyei katasztrófavédelmi ig

Rétközi Ferenc közölte: az egyik csoport a közintézményeken keletkezett károkat méri fel, míg a másik a lakossági bejelentésekkel foglalkozik. 

Arról is beszámolt, hogy péntekre virradóra folyamatosan dolgoztak a tűzoltók, lefóliázták a sérült házak tetejét, illetve jelenleg is a kidőlt fákat távolítják el.

Az éjjel 47 embernek kellett elhagynia otthonát a zivatar miatt, ők kora reggel visszaköltöztek és takarítják a házakat. Több mint száz házban keletkeztek károk. A szomszédos sárospataki önkormányzattól 14 ember érkezett segíteni, ők az iszapot és a hordalékot takarítják az utcákról. A helyi tűzoltókon kívül a környező településekről és Szabolcs megyéből is jöttek szakemberek, hogy segítsenek a károk elhárításában.

A helyiek arról is beszámoltak, hogy a vihar a temetőt sem kímélte, rengeteg fa kidőlt.

A zempléni Mikóházán szintén jelentős károkat okozott a vihar, a közösségi ház tetejét megbontotta, ott volt a helyi kábel tv központja, ami teljesen beázott - mondta Rétközi Ferenc.

Forrás: MTI