Baross Gábor az új igazgató

Baross Gábor Liszt-díjas karnagyot választotta a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatójává a csongrádi megyeszékhely közgyűlése pénteken. Baross Gábor érdemes és kiváló művész - aki 1982-től irányítja a győri filharmonikusokat - július 1-jétől 2013-ig veze

A Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatói posztjára azt követően írtak ki pályázatot, hogy a zenekar korábbi vezetőjét, Gyüdi Sándort a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójává választották.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Dél-Alföld legjelentősebb zeneművészeti együttesének története a XVIII. századra nyúlik vissza. Mai értelemben vett szimfonikus zenekarként a XIX. század végétől működik - több-kevesebb megszakítással - különböző szervezeti keretekben és elnevezésekkel.

Az együttest a legendás karmester és zeneszerző, Vaszy Viktor 1969-ben szervezte önálló intézménnyé. Az elmúlt évtizedekben Pál Tamás, Oberfrank Géza, valamint Acél Ervin állt a zenekar élén, 1999-től pedig Gyüdi Sándor vezette az együttest.

A csaknem százfős társulat a szimfonikus hangversenyek, kamarazenei és matinékoncertek mellett a 2007-2008-as évadtól új feladatokat is ellát, a Szegedi Szimfonikus Zenekar muzsikusai játszanak a Szegedi Nemzeti Színházban is. Az együttes az eddigi hagyományos komolyzenei műfajok mellett könnyűzenei darabokat, operettet, musicalt is játszott a színházi évad csaknem száz előadásán.

Forrás: MTI