Tudtak a korrupcióról

Több mint nyolc éve tudtak a korrupt parkolóőrökről a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél - mondta a TV2 csütörtöki Tények című műsorában a cég felügyelőbizottságának (fb) elnöke.

Horváth Gyula a kereskedelmi tévének nyilatkozva elismerte, hogy tudtak a korrupt parkolóőrökről, azt is tudták, hogy "néha retorzió is volt", de a botrányból a sajtóból értesültek. Azt mondta: a "közeljövőben" összehívják az fb-t, hogy tájékozódjanak az esetről.

A csatornának több parkolóőr nyilatkozott, azt állították, hogy havonta mintegy 3-400 ezer forintot kerestek, összesen pedig több száz millió forintot adtak tovább. Mint mondták, a pénz egy részét a főnökeiknek kellett kifizetniük.

Bánsághi Tamás (MSZP), a résztulajdonos IX. kerületi önkormányzat alpolgármestere a TV2-nek "egészséges" megújulási folyamatnak nevezte, hogy az ügy kitudódott és tisztázódik. Mint mondta, az önkormányzat is tudott a vesztegetésekről, amit jeleztek is a cég vezetésének. "Erősíteni kell a belső ellenőrzést" - nyilatkozta az alpolgármester.

A parkolóőrök azt állították: "maffiaszerűen" működik a vesztegetési rendszer és halálosan megfenyegették őket, amiért a nyilvánossághoz fordultak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden tájékoztatta az MTI-t arról, hogy vesztegetés megalapozott gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a parkolóőrök zsebrebírságolási ügyében.
Hétfőn belső vizsgálat indult a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél egy volt parkolóőr kijelentései miatt, aki nyolc társával együtt azt állítja: parkolási díj helyett fix díjat szedtek mintegy ezer autóstól és ebből feletteseiknek is juttattak.

A zsebrebírságolásról először a Blikk számolt be múlt pénteki számában. A lapnak Duka József volt parkolóőr egy, mintegy ezer autót tartalmazó listát adott át, amelyen a rendszámokat és a tulajdonosok telefonszámát is feltüntették. Állítása szerint a tulajdonosok ahelyett, hogy parkolójegyet váltottak volna, ötszáz forintot adtak a parkolóellenőröknek.

A Blikk akkor megkereste a cég vezetőjét, Rusznák Imrét, akinek minderről "állítása szerint fogalma sem volt".

A cikkhez kapcsolódóan a Zoom.hu számolt be egy, a hírportál birtokába került hangfelvételről, amely szerint azonban Rusznák Imre ügyvezető igazgató is tudott a százmilliós vesztegetésekről, mégsem tett rendőrségi feljelentést. Mint írták, a birtokukba került hangfelvételen a kft. vezetője mintegy harminc alkalmazott előtt közölte, tudja, hogy sokan saját zsebre dolgoznak.
Forrás: MTI