Tasnádi beszámítható

Mégsem elmebeteg Tasnádi Péter. Az Egészségügyi Tudományos Tanács szerint a vállalkozó agysorvadásáról szóló, korábbi szakértői vélemények megalapozatlanok. Tasnádi Péter jogerős büntetését korábban éppen a kóros elmeállapotát kimondó szakértői vélemény a

Az ügyészség várhatóan perújítást kér, hogy a bíróság állítsa vissza az eredeti ítéletet. A téves diagnózist felállító szakértők ellen pedig vesztegetés miatt büntetőeljárás indulhat.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács igazságügyi szakértői testülete március 13-án vizsgálta meg Tasnádi Pétert. A bizottság munkájában két elmeorvos, két orvosszakértő és egy pszichológus vett részt. A testület szerint a Tasnádi Péter agysorvadásáról és beszámíthatatlanságáról szóló, korábbi szakértői vélemények megalapozatlanok.

A testület szerint a védelem felkérésére dolgozó szakértők túlértékelték Tasnádi pszichés tüneteit, egyes tüneteknek túlzott jelentőséget tulajdonítottak, következtetéseik pedig eltúlzottak voltak. A jelentés alapján büntetőeljárás indulhat azok ellen a szakértők ellen, akik Tasnádit korábban beszámíthatatlannak mondták.

Köztük van az az elmeorvos is, aki egy másik, polgári eljárásban beszámíthatónak mondta a vállalkozót, így megakadályozta, hogy gondnokság alá kerüljön. A vesztegetés gyanúját erősítheti egy Tasnádi Péter által írt, a börtönből kicsempészett levél is, amelyben a vállalkozó arra kéri ismerőseit, hogy adjanak hárommillió forintot a szakértőknek.

Az ügyészség várhatóan perújítást is kezdeményez, hogy a bíróság állítsa vissza az eredeti, négy és fél éves börtönbüntetésről szóló ítéletét. A most megcáfolt szakértők egyébként nemcsak Tasnádi Pétert, hanem a Kulcsár-ügyben pénzmosással vádolt Schöntal Henriket is beszámíthatatlannak mondták, hasonló tünetekkel.
Forrás: hirado.hu