Macskaprém bírság

Öttől 150 ezer forintig terjedő bírságra számíthat a jövőben az, aki macska-, vagy kutyaprémet, illetve azt tartalmazó terméket hoz forgalomba, a kormány ugyanis szerdai ülésén módosította az állatvédelmi bírságról szóló kormányrendeletet - jelentette be

Hangsúlyozta: a kabinet ezzel a döntéssel is erősíteni akarja az ember számára legkedvesebb háziállatok védelmét.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az európai társadalom számára ugyan elfogadhatatlan, mégis a mai napig előfordul az Európai Unióban, hogy címkézés nélküli, kutya- vagy macskaprémet tartalmazó terméket hoznak forgalomba. Szükségessé vált az egységes közösségi szabályozás, hiszen ennek hiányában a közösség területén nem lehet maradéktalanul biztosítani a házi kedvencek védelmét, és a fogyasztók bizalmát sem lehet helyreállítani a szőrmetermékek iránt - tette hozzá.

Mint felidézte, az Európai Parlament és Tanács a jogos társadalmi igényekkel összhangban tavaly év végén úgy döntött, hogy az unió területén tilos forgalomba hozni macska- és kutyaprémeket, illetve tilos az ezekből készült terméket a közösség területére behozni, vagy onnan kivinni. Az unió döntése értelmében a tagállamoknak szankciót kell kivetniük e szabály megsértőire, és ennek bevezetéséről 2008 december 31-ig tájékoztatást kell adniuk az Európai Bizottságnak.

Budai Bernadett felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország jóval a megadott határidő előtt gondoskodott az uniós szabály átvételéről, a szerdán elfogadott módosítás ugyanis a kihirdetéstől számított 45. napon lép hatályba.

Az MTI kérdésére elmondta: a bírság mértékét a jogsértő magatartás súlya, illetve ismétlődése alapján állapítják meg. A bírságot az illetékes megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szabja ki, de állatvédelmi szervezet is kezdeményezheti - jegyezte meg.
Forrás: MTI