A velencei filmfesztivál bojkottjára buzdítanak

Az olasz filmfesztiválok, köztük a legtekintélyesebb, a velencei bojkottálására szólítottak fel a legnagyobb olasz filmproduceri és filmterjesztői szövetségek, miután a Silvio Berlusconi vezette jobboldali kormány törölt a tervek közül több, őket érintő a

Takarékossági okokból törölték a 2009-es költségvetésit tervezetből azt az adókedvezményt, amelyet a szerzői filmeket támogató magáncégek vehettek igénybe eddig. Ugyancsak kimaradt a jövő évi költségvetésből a még az előző, Romano Prodi vezette balközép kabinet által beterjesztett indítvány, amely szerint 40 százalék adókedvezményt kapnának azok a profitjuk egy részét filmgyártásba invesztáló televíziós vállalkozások.

Az olasz film és audiovizuális ipar nemzeti szövetsége (Anica) és több más szervezet szerint e tervezet feladása "teljesen ellentétes azzal a deklarált szándékkal, amely szerint továbbra is támogatják az olasz filmgyártást. A kormány úgy döntött, hogy halálos csapást mér az olasz mozira, ráadásul egy olyan pillanatban, amikor bebizonyította nemzetközi szinten is művészi és üzleti életerejét" - hangsúlyozza e szervezetek közös közleménye. Angelo Barbagallo, a független szerzők és producerek szövetségének (API) elnöke emlékeztetett, hogy annak idején a jobboldal is támogatta Prodi-kormány tervezetét.

Barbagallo szerint a bojkott kérdésében egyetértés van valamennyi érintett szervezet között. Ha állják a szavukat, nemcsak az augusztus 27-én kezdődő velencei Mostrán hiányoznak majd az olasz filmművészet új alkotásai, hanem az azt követő fiatal filmesek seregszemléjének tekintett torinói fesztiválról, és az október eleji, mindössze két éve született, de máris nagy népszerűségnek örvendő Római Filmünnepről is. A filmesek nem akarnak megállni "szűk szakmai körben": felszólították az egész olasz kulturális ipart, hogy csatlakozzanak kezdeményezésükhöz.
Forrás: MTI