Jutalmazták az öttusa vb közreműködőit

Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter és Elbert Gábor sportszakállamtitkár a május 29. és június 3. között Budapesten rendezett MVM öttusa-világbajnokságon szerepelt magyar versenyzőket, edzőiket, valamint az esemény szervezőit köszöntö

A minisztérium épületében tartott ünnepségen Gyenesei István beszédében kiemelte, hogy egy olyan sportág legjobbjait jutalmazzák ezúttal, akik nemcsak az országban, hanem világszerte elismertek, és a mögöttük lévő háttér is példa értékű.

"Biztos vagyok abban, hogy a szűk hónapja rendezett budapesti öttusa-vb a nemzetközi olimpiai mozgalmon belül is örök érték marad" - tette hozzá.

A miniszter az eseményt felelevenítve kitért az új generáció előretörésére, arra, hogy az aranyérmes női (Tóth Adrienn - BHSE, Gyenesei Leila - Alba Volán-Bericap és Kaposvári Építők, Kovács Sarolta - Alba Volán-Bericap) és a bronzérmes férfi (Marosi Ádám - BHSE, Tibolya Péter - UTE, Kasza Róbert - KSI) váltó is fiatalokból állt. A versenyzők mellett méltatta az edzőket, majd a szervezők sajátos világcsúcsáról beszélt, mondván, hogy a sportág történetében először sikerült ilyen kis területen - mintegy száz méter sugarú körön belül - megrendezni mind az öt szám küzdelmeit. Kitért arra is, hogy az egyik éjszaka elfolyt a mobilmedencéből a víz. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a probléma megoldása olyan embereket is közel hozott a világbajnoksághoz, akik egyébként nem álltak szoros kapcsolatban az eseménnyel.

Ezt követően a miniszter és a sportszakállamtitkár tárgyjutalmat és oklevelet nyújtott át a szervezőknek, a szövetségi kapitányoknak és a versenyzőknek.
Forrás: MTI