A zene ereje

Jam Session: Amerika jazz-nagykövetei megölelik a világot (America's Jazz Ambassadors Embrace The World) címmel kiállítás nyílt Washingtonban annak a korszaknak az emlékére, amikor a jazz a Nyugat és a Kelet közötti párbeszéd eszköze volt.

A kiállítás szervezője a Meridian International Center alapítvány.

1956 és 1978 között, 22 éven keresztül a jazz legnagyobbjai járták a világot az amerikai külügyminisztérium küldötteiként és vitték szét a Föld négy sarkába a "legamerikaibb" művészetet, a demokrácia és a szellemi szabadság szimbólumát. Ők voltak a barátság, a kulturális kapcsolatok erősítői a hidegháború kettéválasztott, mozdulatlan világában. Louis Armstrong és társai, talán anélkül, hogy ennek teljesen tudatában lettek volna, a legsikeresebb amerikai offenzív külpolitikát folytatták. Vonzóbbá tették külföldön Amerikát.

Dwight D. Eisenhower elnöktől (1953-60) származott a gondolat, hogy fel kell használni a zenét a nemzetközi befolyás erősítésére, ellensúlyozva ezzel a Szovjetunió olyan kulturális lépéseit, mint a Bolsoj balettjének vagy a Vörös Hadsereg énekkarának külföldi szerepeltetései.

"Eisenhower nem szerette azt a sztereotípiát, amely szerint az amerikaiak materialisták és nincsen művészeti kultúrájuk" - magyarázta a Corriere della Sera című olasz napilapnak Penny von Eschen, a michigani egyetem tanára, a jazz-diplomáciáról szóló tanulmány szerzője.

A július végéig tartó kiállításon több száz fotó és dokumentum látható. Louis Armstrong trombitál Kairó utcáin éljenző fiataloktól körülvéve, Benny Goodman a Vörös téren klarinétozik, Duke Ellington rajongók tömegében látható a Szovjetunióban tett turnéjának állomásain vagy Addisz Abebában Hailé Szelasszié császár előtt. Dizzie Gillespie pakisztáni fiatalokat és kígyókat bűvöl Karacsiban, Dave Brubeck Varsóban, Sarah Vaughan Belgrádban, Count Basie Rangunban szerepel...

Amikor Armstrong 1955-ben visszatért európai körútjáról, elmondta, hogy zenéjét Berlinben meghallgatták a szovjet katonák is, és ezzel kapcsolatban kijelentette: "A zene erősebb a nemzeteknél". Dave Brubeck pedig úgy vélekedett, hogy "senki sem beszélt úgy az emberekkel, mint ők a zenéjükkel". Az 1960-as évek elején a New Yorker című lapban megjelent egy karikatúra egy képzeletbeli kormányhivatal üléséről, ahol azon vitatkoznak, hogy kit bízzanak meg egy "rendkívül kényes misszióval": John Foster Dulles külügyminisztert vagy Satchmót?

"Ezeknek a nagy tehetségeknek a tevékenysége modellül szolgálhat kulturális diplomáciai kezdeményezéseinkhez" - vonta le a következtetést Curtis Sandberg, az alapítvány alelnöke, a kiállítás kurátora.
Forrás: MTI