Postaláda történeti kiállítás a Postamúzeumban

Kis... skatulyaszívek címmel a postaláda történetét bemutató kiállítás nyílt a Postamúzeumban pénteken; a számos antik "utcabútor" közül a legrégebbiekbe a XIX. század közepén gyűjtötték a küldeményeket, de a tárlaton ma használatos levelesládákkal is tal

Az első magyar postaládák felállításáról az 1860-ban kiadott postapátens rendelkezett. Ezeket a levélszekrényeket még a császári jelvények díszítették, csak később, a kiegyezés után jelentek meg az első zöldre festett, magyar szimbólumokkal ellátott darabok - mondta a kiállítás megnyitóján Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója.

Az első postaládákat kulccsal ürítették, 1896-tól azonban már gépi ürítésűekkel, falra szereltekkel és két lábon állókkal is találkozni. Az utóbbiak lettek aztán igazán elterjedtek, és utcabútorként máig meghatározzák az utcaképet: Budapest történelmi városrészein a postaládák máig megőrizték klasszikus kinézetüket.

Szűts Ildikó szerint a XXI. században megváltoztak a levelezési szokások: a levélforgalomnak mindössze 3 százalékát teszik ki a magánemberek közötti levelek, képeslapok. Hozzátette: reméli, hogy a kézzel írott levelek kultúrája újra felemelkedik.

A kiállításon látható a különleges, kazettás országházi levélszekrény, az 1934-es cserkész világtalálkozóra készült darab, egy szentesi hivatalból származó fa postaláda, a századfordulón használt, és egy háborús sérüléseket elszenvedett szekrény is.

A koraeklektikus stílusú Saxlehner-palotában található múzeumban nem csak postaládák láthatók. A látogatók megnézhetik a postai ügyviteli és üzemviteli emlékek gyűjteményét, az aprónyomtatvány tárat, valamint a bélyegző-, pecsétnyomó-, érem-, jármű- és térképgyűjteményt. A tárlat legértékesebb darabjait az egyenruhák képezik: a XIX. századi eredeti ruhák színösszeállításukkal és szabásukkal kortörténeti élményt nyújtanak.
Szombaton, a Múzeumok éjszakáján a Postamúzeum is nyitva tart hajnali 2 óráig.

Forrás: MTI