Kövér szerint nem lesznek előrehozott választások

Kövér László a jelenlegi körülmények között azt látja valószínűnek, hogy a szocialista kormány kitart a ciklus végéig, Gyurcsány Ferenc menesztésében azonban szinte biztos. A Fidesz választmányi elnöke erről egy pápai rendezvényen beszélt péntek este.

Ma nagyobb esélyt látok arra, hogy a jelenlegi kormányzás kitart 2010-ig, másképpen fogalmazva, nem látok olyan körülményt, amelyből logikusan következne az, hogy 2010 előtt kormányváltásnak kellene lennie - mondta Kövér László a polgári piknik elnevezésű eseményen.

Ez nem azt jelenti, hogy semmi esély nincs, hogy holnap, holnapután nem lesz olyan körülmény, ami váratlanul felbukkan - tette hozzá. Szerinte "egyetlen biztos pontja van a helyzetnek, a bizonytalanság".

Ami előre látható, az az MSZP és az SZDSZ vezetőinek, parlamenti képviselőinek kölcsönös érdekeltsége, hogy 2010-ig húzzák ki valahogy - vélekedett az ellenzéki politikus. Mint mondta, az SZDSZ-esek esetében kétéves képviselői tiszteletdíjról, "nettó 12 millió forintról szól a történet, ilyen egyszerű és primitív a magyarázat".

Kövér László szerint az SZDSZ-esek "nem veszítenek semmit, ha visszaoldalognak a koalícióba, formálisan vagy informálisan"; ha nem tudják átlépni a küszöböt 2010-ben, akkor sem veszítenek többet, mint amennyit most veszítenének. Tehát semmi sem indokolja, hogy "egy ilyen zseniális huszárvágással úgymond a saját torkukat vágják át" - mondta a Fidesz politikusa, megjegyezve: inkább megtalálják az ürügyet arra, "hogyan és miképpen támogassák az MSZP-kormányt". Mint mondta, vagy belülről, ha tudnak egy új koalíciós megállapodást kötni, vagy pedig kívülről, az MSZP oldalára állva minden lényeges kérdésben, ahogy tették ezt eddig is.

A választmányi elnök szerint az MSZP-nek és az SZDSZ-nek lényegében az ősszel esedékes adó- és költségvetési törvénycsomagban kell megegyeznie. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc nyilatkozataiból azt lehet kiolvasni, hogy "verbálisan már megvan a közös nevező, verbálisan legalábbis az MSZP is az adócsökkentés, az adóreform pártjára állt". Más kérdés, hogy aztán ebből mi valósul meg a gyakorlatban - mondta a Fidesz politikusa, megjegyezve: "szerintem ezt senki sem tudja, legkevésbé azok, akik az adócsökkentésről beszélnek a kormánykoalíció oldalán".

Kövér László kitért arra: nem látja, hogy "akár az MSZP-ben, akár az SZDSZ-ben lenne néhány olyan ember, olyan csoportosulás, amely bármilyen okból (...) kiszakadna a koalícióból" és ezzel megszűnne a "tényleges parlamenti többség".

Ugyanakkor még az SZDSZ valódi ellenzéki működése mellett is meglehetősen bizonytalan lenne, hogy "sikerülne-e átküzdeni egy olyan indítványt a parlamenten, amelyik az Országgyűlés feloszlatásáról szól" - fogalmazott Kövér László.

Gyurcsány Ferenc leváltása azonban bekövetkezhet - mondta az ellenzéki politikus, hangsúlyozva, hogy "ha a minimális életösztön megvan az MSZP-ben, mint politikai garnitúrában", akkor pontosan tudják, hogy a következő választási kampánynak "Gyurcsány Ferenccel nem szabad nekimenni". A választmányi elnök emlékeztetett Navracsics Tibornak, a Fidesz frakcióvezetőjének egyik nyilatkozatára, aki szerint "Gyurcsány Ferenc az MSZP számára helyből 5-10 százaléknyi mínuszt jelent".

Ami a mi oldalunkat nézve azonban azt a veszélyt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc távozása után "az MSZP helyből 5-10 százalékot fog ugrani, anélkül, hogy bármi jót tenne az emberekkel" - vélekedett.

Hangsúlyozta: ha valaki azt gondolná, hogy az MSZP "olcsón adja a bőrét", az hiú ábrándokat kerget. "Ez egy olyan küzdelem, hogy ne mondjam háború, amelyikben az ellenfél nem lesz hajlandó soha megadni magát, és valódi megegyezést sem lehet vele kötni, csak akkor, hogyha mi tudunk az erő pozíciójából tárgyalni, azaz ha le tudjuk őket győzni, méghozzá nem kis különbséggel" - jelentette ki Kövér László.
Forrás: MTI