A kutatásokat a ferdítés hatja át

A kutatások során a rosszhiszeműség mindennapibb lehet az Egyesült Államok intézeteiben, mint korábban feltételezték, állítja egy, a Nature tudományos szakfolyóirat eheti számában megjelent tanulmány.

A közlemény egy 2006-ban készült felmérést ismertet, melyben 2212, főként az orvosbiológia területén működő kutatót kérdeztek meg 605 egyetemről és kutatóintézetből arról, hogy tapasztaltak-e személyesen adatgyártást, hamisítást, plagizálást munkájuk során. A vizsgálatban részt vevő kutatók 9 százaléka válaszolt igennel a kérdésre.

Az is kiderült a felmérés során, hogy a kutatók vonakodnak jelenteni ezeket az eseteket: a feltételezett esetek 37 százalékát egyáltalán nem hozták az intézmények illetékeseinek tudtára.
A felmérést James Wells, a Wisconsini Egyetem munkatársa és a kutatások feddhetetlenségéért felelős kormányhivatal alkalmazásában álló két kollégája végezték.

Ezzel egyidőben az amerikai törvényhozók és mások körében is felmerült az aggodalom, hogy az Egyesült Államokban és más országokban is veszélyeztetheti a kutatások feddhetetlenségét a körülmény, hogy számos tanulmányt gyógyszergyártók finanszíroznak.

A mostani felmérésben olyan példákat soroltak fel a megkérdezettek, mint a vizsgálati adatok kicserélése az eredmények "feljavítása" érdekében, hamis adatok szolgáltatása pályázatok beadásakor, illetve a megállapítások elferdítése.

A kutatások feddhetetlenségéért felelős hivatalhoz mintegy két tucat bejelentés érkezik évente, miközben Wells és kollégái legalább 2300 esetet feltételeznek.
Korábbi felmérések hiányában azt nem tudták a vizsgálódók megállapítani, vajon romlott, vagy javult-e a helyzet a korábbihoz képest az Egyesült Államokban, illetve azt, hogyan viszonyul az itt talált "csúsztatási arány" más országok kutatóinak gyakorlatához.
Forrás: MTI