Vasi vigasságok éjszaka is

Vas megyében is számos izgalmas programot kínálnak szombaton, a Múzeumok éjszakáján: Szombathelyen csillagtúrára, métázásra és szentivánéji óriásmáglya-gyújtásra, Körmenden reneszánsz vigasságra várják a közönséget, Kőszegen a Tábornokházban a "tüzes" mes

Szombathelyen a Vasi Múzeumfaluban csillagtúrát szerveznek. A múzeumfalu szőlőhegyi pincéit és a dombtetőn álló szlovén házat bejárva különös hangsúlyt kapnak a napérlelte tüzes borok, a szerelem ihlette dalok és a kemencében sült finomságok. Szombaton délután négy órától métázásra várják a gyerekeket, este hat órakor gyújtanak be a boglyakemencébe, majd a Rába-vidéki szlovének kultúrájával ismerkedhetnek a szlovén tájházba betérők.

Az ELTE Gotthard Jenő Asztrofizikai Obszervatórium munkatársai egy kamara-kiállítás keretében mutatják be a csillagászat egykori eszközeit, majd kedvező időjárási körülmények esetén a csillagvizsgáló szakembereinek segítségével végezhetnek megfigyeléseket az érdeklődők, este kilenc órától.

A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes a Vasi Múzeumfaluban este nyolc órától tart bemutatót, fél tíztől pedig "csillagmozi" veszi kezdetét, amelyen a legismertebb magyar népmeséket, közöttük a Fehérlófia című történet színes, animációs változatát vetítik. Éjfél előtt másfél órával gyújtják meg az Aja-Gur Egyesület íjászai a szentivánéji óriásmáglyát, ezután pedig közös táncba hívnak mindenkit.

Körmenden a Battyhány-kastély udvarán kezdődik vigasság, kiállítás-megnyitóval, a reneszánsz jegyében szabadtéri színházi előadással. A Múzeumok éjszakájához kapcsolódóan a Battyhány-Strattmann László Múzeumban este hat órától éjfélig megtekinthető a szombathelyi reneszánsz kincslelet, valamint a Körmendi Kulturális Központ és Faludi Ferenc Könyvtár két kiállítása a Sala Terra Galériában és a városi kiállítóteremben.

Kőszegen a Tábornokház, a Patikamúzeum, a Postamúzeum és az Öregtorony, valamint Közép-Európa egyik legszebb tere, a Jurisics tér ad otthont a programoknak. A Tábornokházban, mint a kismesterségek kiállítóhelyén ezen az estén a "tüzes" mesterségek kerülnek előtérbe, a Patikamúzeumban a boszorkányok, a füves asszonyok tudományát ismerhetik meg a látogatók.
Forrás: MTI