Britney öngyilkos akart lenni

Egy újságíró szörnyű titkokra bukkant az énekesnő múltjából. Nem Ian Halperin az első, és vélhetően nem is az utolsó, aki könyvet ír Britney Spearsről, az iromány megjelensét mégis óriási várakozás előzi meg Amerikában. Az újságíró ugyanis az énekesnő öng

Hivatalosan soha nem erősítették meg, hogy a sztár kétszer is véget akart vetni az életének, de Ian-nek állítólag bizonyítékai vannak. A zsurnaliszta 18 hónapon keresztül figyelte és fotóztatta Britney minden mozdulatát. – Most végre megtudhatják az igazságot az öngyilkossági kísérletekről. Minden információ a birtokomban van – állítja Ian.

Az újságírónak állítólag egy vallomás is a tarsolyában van, méghozzá Britney egyik családtagjától. A sztár állítólag második fia születése után omlott össze. Akkoriban sok problémával kellett megbirkóznia, többek között foszladozó házasságával is. – Megdöbbentő kijelentéseket tett akkoriban. Gyakran suttogta barátainak, hogy jobb lenne, ha elaludna, és sosem ébredne fel – mondta Ian.

- Britney most rosszabb állapotban van, mint valaha. Olyan, mint egy zombi. Már csak árnyéka egykori önmagának – nyilatkozta az énekesnő egyik rokona. Azt, hogy a sztár lefelé csúszik a lejtőn, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a napokban sírhelyet vásárolt közvetlenül példaképe, Marilyn Monroe mellett.
Forrás: netbulvar.hu