Luxusmacit árulnak a bőröndösök

Végre kapható a Louis Vuitton luxuscégnél gyermekholmi is: kicsi gyerekbőrönd, cipőcske csillagászati áron, mi több, játékmackó is, bár az utóbbi egyelőre csak jótékony célra.

A híres bőrös cég valami különlegeséggel akart szolgálni vásárlóinak a felújított és kibővített moszkvai butikja újbóli megnyitásán, s rájött, hogy gyermekkollekciója még soha nem volt. (Ez a Vuitton árainak ismeretében talán érthető is, de nyilván úgy vélték: Moszkvában erre is lesz vevő.)

Persze mint mindennek, ennek is megadták a módját: a gyerekeknek való bőröndöt például a Legóval közösen tervezték meg, kaphatók lesznek a cipellők is a moszkvai boltban, mi több, külön gyermekek számára napszemüveg-kollekció is készül majd.

Mikor mindez megvolt, állítólag még mindig úgy érezték, hogy kellene valami a cég hagyományaihoz híven fényűző, s egyben az orosz hagyományoknak megfelelően lélekbe markoló. Ezt találták meg egy mackóban, amelyet egy antik gyermekjátékról mintáztak, a legkiválóbb nercből készítettek és a Vuitton-mintával díszített nyaklánccal és tisztaselyem sállal ékesítettek. Az elkészült sok nercmaciból csupán 45 darabot találtak alkalmasnak arra, hogy kitegyék a moszkvai bolt polcaira: 21 játékállat nyakláncot, másik 22 a cég logóját viselő selyemsálat, kettő pedig napszemüveget kapott.

A mackók azonban még a cég egyéb termékeinél is sokkal drágábbak, mert árukat jótékony célra fordítják: a Louis Vuittont is reklámozó Natalja Vodjanova orosz modell Meztelen szívek alapítványába folyik be, amely játszótereket épít Oroszországban.

A korlátozott számban kibocsátott luxusmackók egészen elképesztő összegbe kerülhetnek: a Vedomosztyi című üzleti lap Hogyan költsük el című melléklete, amely hírt adott róluk, és amúgy egyáltalán nem szemérmes az árakat illetően, nem írta meg, mennyiért vihet haza egy jobb családból való kisgyerek egy ilyen játékszert...
Forrás: MTI