A műsorvezetőnőt átverték vendégei

Szekeres Nóriéknál nemcsak a mama, hanem két gyermeke is nagyon várta a vendégeket. A kicsik egészen lefekvésig szórakoztak a társasággal, és nagyon élvezték. Nóri is, pedig a társai mindent megpróbáltak, hogy megtréfálják, még hasmenést is imitáltak.

Szekeres Nóri úgy döntött, nem éttermi szintű menüt szeretne felszolgálni, hanem olyasmit, amit a barátainak is főz, ha meglátogatják, és úgy tűnik, ezzel meg is alapozta a jó hangulatot. Emilio még zenélni is kezdett, amikor megtalálta az indiai dobot, a tablát, amit külön az ő kedvéért készített ki Nóri, a többiek pedig táncra perdültek.

„A dobot külön Emilionak készítettem ki, és rá is kapott azonnal! Nálunk egyébként is nagyon jó volt a hangulat, nagy ökörködés volt, minden és mindenki vizes lett, egymást locsolták… A többiek persze megpróbáltak átverni, érkezés után azonnal azt mondták, hasmenésük van, és felvártva jártak a vécére. Egy percre sem hittem el, hiszen addigra csak egy pohár vizet ittak.” – nevetett Nóri.

A társaság következő csele azonban sikerült: egy, Judyt ábrázoló gyerekkori képről hitte el, hogy a kis Emiliot látja.

„Mindenki hozott magával gyerekkori fotókat. Az egyiken, ami elvileg Emiliót ábrázolta, egy perecárus kislány volt. Én abszolút elhittem, hogy azon Emiliót látom. Még gondoltam is, hogy úristen, ki öltözteti a fiát kislánynak? Kiderült, hogy átvertek, és Judy van a képen…”

Nóri vacsorájának egyetlen negatívuma volt, hogy Merlini és Judy konfliktusa ott éleződött ki igazán.

„Mindketten nagyon messzire elmentek, és kicsit féltem is, hogy mi lesz, ha ez így marad. Szerencsére a másnap fordulatot hozott, onnantól kezdve pedig jó irányba alakult a kapcsolatuk…”

Nóri főztje szerdán, 20:15-kor kerül adásba a TV2 Hal a tortán című műsorában
Forrás: Red Lemon