Saját gyermekét erőszakolta meg - 10 évet kapott

Jogerősen is 10 év fegyházbüntetést kapott az a férfi, aki saját gyermekével, valamint volt felesége kiskorú húgával rendszeresen fajtalankodott, s a kislányokat többször meg is erőszakolta - tudta meg a HavariaPress.

A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a büntetését a 38 éves rokkantnyugdíjas férfinak, akit a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 10 év fegyházra ítélt, folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés és megrontás miatt. A vádirat szerint a rokkantnyugdíjas férfi többször fajtalankodott első házasságából született lányával és volt felesége húgával is.

Ezt már akkor megtette a férfi, mikor saját kislánya csupán 3 éves volt. Később meg is erőszakolta a gyermeket, s mindezt megtette felesége testvérével is, aki még szintén kiskorú volt. Gyermekét a férfi, mikor az meglátogatta, rendszeresen megerőszakolta. A szörnyű tettre 2006 októberében derült fény, mikor a kerekegyházi gyámhivatal munkatársai tudomást szereztek róla, majd azonnal feljelentést tettek a rendőrségen.
Forrás: HavariaPress