Csembalófeszt Budapesten

Hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendezi meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Magyar Nemzeti Múzeummal, a Clavicembalo Alapítvánnyal, a Károlyi József Alapítvánnyal, a Vujicsics Tihamér Zeneiskolával és a Harmónia Művészeti Központtal karöltve 2008.

„Ismerje meg elmúlt századok gyönyörű hangszerét, a fenséges csembalót, nagy mesterek örök-értékű műveit, a fellépő rangos művészeket, és a jövő csembalista generációját!” – ajánlja Horváth Anikó, a fesztivál művészeti vezetője, a Zeneakadémia tanára a különleges négy nap programjait az érdeklődők figyelmébe.

A Csembalófesztivál programjában rangos külföldi és magyar művészek hangversenyei és mesterkurzusai mellett a többi között zenei műhelyek, előadások (köztük ősbemutató), régi és új hangszerek bemutatója szerepel, valamint „csembaló-maratont” is rendeznek június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján. Az érdeklődők a mesterkurzusokba is betekinthetnek.

A fesztivál keretében a Zeneakadémia növendékei június 19-én délelőtt a Nemzeti Múzeumban adnak ingyenes hangversenyt.

A többnapos rendezvény zárásaként a fiatal művészek létre kívánnak hozni egy nemzetközi csembalós szervezetet jövőbeni együttműködésük érdekében, közös művészi, pedagógiai, tudományos programjaik megvalósítására.

A rendezvény fővédnöke dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneakadémia rektora.

A részletes program a www.clavicembalo.fw.hu oldalon olvasható.