Tovább nyomoznak a Benedek-ügyben

Indokoltnak találta az ügyészség a Benedek Fülöp és gyanúsított társai által beadott bizonyítási indítványokat, ezért - az előzetes tervekkel ellentétben - mégsem lezárják, hanem egy hónappal meghosszabbítják a nyomozás határidejét a hivatali visszaélések

A lap úgy értesült, hogy a vizsgálat új határideje július 16, s eddig az időpontig további tanúkat hallgatnak ki.

Benedek Fülöp volt földművelésügyi szakállamtitkárt - aki jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyettese - azért gyanúsítja hivatali visszaéléssel a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség, mert jogellenesen befolyásolta a székesfehérvári földhivatalt annak érdekében, hogy egy pákozdi földterületet vonjon ki a művelés alól - olvasható a Magyar Nemzetben.

A lap kitért arra is, hogy időközben Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója - akit egy korábbi sajtótájékoztatóján igazoltattak a rendőrök - levelet írt Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitánynak, amelyben bejelentette: szerdán újabb sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Vagyonkezelő székháza előtt Benedek Fülöp korrupciós ügyében. Budai azt kérte, ezúttal a rendőrök ne zavarják meg igazoltatással az eseményt.
Forrás: MTI