Száguldozók Borsodban

A megengedett 70 kilométer óránkénti sebesség több mint kétszeresével, 152 kilométerrel száguldott el a traffipax mellett vasárnap délután egy autós Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 37-es számú fő úton, s a sajátos sebességi rekord 130 ezer forintjába kerü

A megyei rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző alosztályának munkatársai egy másik autóssal kétszer is találkoztak, először a hetvenes táblánál 128 kilométeres sebességet regisztrált nála a traffipax, majd később, lakott területen 73 kilométert. Együttesen 120 ezer forintba kerül majd a két fotó a gyorshajtónak - közölte Dobi Tamás, a rendőrség kommunikációs irodájának munkatársa.
A vasárnapi rekordok ellenére a megyében az év első öt hónapjában összességében csökkent a gyorshajtók száma.
Forrás: MTI