Folytatódó tárgyalások

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közleménye: Az energiahordozók nagymértékű drágulása miatt a fuvarozói szervezetek tárgyalásokat kezdeményezetek a kormánnyal az áremelkedés hatásainak lehetséges mérséklése érdekében. A tárgyalások a

A mintegy 30 ezer vállalkozó rendkívüli nehézségeinek feloldása érdekében a tárgyalásokon a kormányt a szakmailag felelős Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium és a Szociális és Munkaügyi
Minisztérium képviseli.

A munka során áttekintésre került valamennyi olyan befizetési kötelezettség, amely a fuvarozókat terheli, ezek között az önkormányzati bevételt képező gépjármű – adó is. A hazai adórendszer jelenleg ezen a címen nagyobb befizetési kötelezettséget ír elő a fuvarozók számára, mint amennyi az Európai Unió által elvárt minimális adószint. A fuvarozók ezért e díjtétel csökkentését kérik.

A KHEM jelenlegi álláspontja szerint a gépjármű – adót csak abban az esetben szabad csökkenteni, ha az így jelentkező önkormányzati bevétel – kiesést a Kormány kompenzálni tudja. Amennyiben ez a megoldás kerülne előtérbe, a KHEM késedelem nélkül bevonja a tárgyalásokba az önkormányzatok képviselőit is.

A mai napon /vasárnap/ a KHEM miniszteri, a PM államtitkári szinten megbeszélést folytatott dr. Gémesi Györggyel az Önkormányzatok Érdekszövetsége Elnökével.
A kormány olyan megoldásra törekszik, amely minden érdekelt számára elfogadható megállapodáson alapszik.

Forrás: MTI