Elfogták a gyújtogató gyanúsítottakat

Gyújtogatásos betöréssorozat gyanúsítottjait fogták el Salgótarjánban; az előzetes letartóztatásban lévő három férfi a megtámadott ingatlanokban közel 100 millió forintos kárt okozott rongálással, míg a betörésekkel megszerzett zsákmányuk értéke megközelí

Némedi Gábor ezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője elmondta: az elkövetők betörtek egy műszaki középiskolába, diszkóba, autószerelő műhelybe és garázsokba. Több helyszínt felgyújtottak, illetve gázpalackokat vittek az objektumokba. A robbanást csak az előzte meg, hogy a tűzoltók időben értek a helyszínekre.

A Salgótarján területén elkövetett, vandál rongálással járó betöréssorozat miatt nyomozócsoportot állítottak fel, az egyik elkövetőt egy éjszakai ellenőrzés során azért állították meg, mert rendszám nélküli autót vezetett.

A férfi kocsijában álarcot, viperát, boxert, csőre töltött gázfegyvert, valamint egy körözés alatt álló robogót és egy lopott rendszámpárt találtak, amelyekkel nem tudott elszámolni.

Két társát is elfogták, és szinte az összes bűncselekmény helyszínéről foglaltak le tárgyakat - mondta Némedi Gábor.

Az egyik elkövető orvosi vizsgálat során megszökött, őt két napon belül elfogták.
A kazári és két salgótarjáni férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Részleges illetve teljes beismerő vallomást tettek, és mindannyiuk ellen folynak különböző eljárások más ügyekben.

A részletekről Kalmár Zsolt, a salgótarjáni kapitányság helyettes vezetője elmondta: volt olyan kirabolt garázs, ahová két nap múlva csak azért mentek vissza, hogy felgyújtsák. Utóbb az is kiderült, hogy az egyik garázsnál megjelentek, és végignézték a helyszíni szemlét. Az autószerelő műhelyben lévő egyik autóból CD-s rádiót szakítottak ki, egy másikba pakolták az ellopott tárgyakat, ezt a kocsit a közeli Homokterenyén találták meg kiégve.

Forrás: MTI