Előkerült az egyik szobor

Elfogtak két, a szabolcsi szoborlopásokért felelős férfit - értesült a HavariaPress. Még hétfőre virradóra lopták el Nagykállóból II. Rákóczi Ferenc-, péntek reggelre pedig Nyíregyházáról Vécsey Károly mellszobrát.

A rendőrség a bűncselekmények óta sorra ellenőrizte az ismert fém-felvásárló telephelyeket, de nem akadtak a szobrok nyomára. Az ezzel párhuzamosan folyó nyomozás során viszont az elkövetők által használt gépkocsira utaló adatok merültek fel. A nagykállói rendőrök szombaton délután Piricsén állítottak meg egy ilyen autót. A csomagtartó átvizsgálásakor egy zsákban fémdarabokat találtak. Később kiderült, a Vécsey szoborét.

Az autóban ülő két férfit, egy 20 és egy 40 éves ömbölyi lakost előállították, akik kihallgatásuk során beismerték, hogy mindkét bűncselekményt ők követték el. A gyanúsítottaknál megtartott házkutatás során a nyíregyházáról ellopott szobor további darabjai kerültek elő. A másik, szintén feldarabolt műalkotáson viszont már túladtak- elmondásuk szerint egy ismeretlen férfi 40.000 forintot fizetett a fémért. A büntetett előéletű személyeket őrizetbe vették, előzetes letartóztatásukat kezdeményezi a Nagykállói Rendőrőrs.

Harmadik bűntársuk ellen elfogatóparancsot adtak ki. Az egyik gyanúsított azt állítja, nem volt tisztában vele, hogy milliós károkat okoz. A két, bronzötvözetből készült műalkotás értéke meghaladja az ötmillió forintot.

Forrás: Havariapress