Hat halott, nyolc eltűnt

Hat halott, nyolc eltűnt a japán földrengésben. A sérültek száma 144 - 29 ezer lakásban szünetelt az áramszolgáltatás.

Hat halálos, nyolc eltűnt és legkevesebb 144 sérült áldozata van annak az erős földrengésnek, amely szombaton rázta meg Japán északi részét -közölte a tokiói kormány szóvivője.

A rengés hatására a fukusimai atomerőműben 20 liter radioaktív víz folyt ki két, kiégett fűtőanyagok tárolására szolgáló medencéből, de az erőműből szivárgás nem történt, a lakosság nem volt veszélyben - mondta Morijama Josinori, a kereskedelmi és ipari minisztérium illetékese. A térség két atomerőműve nem rongálódott meg, és rendben működik tovább.

A Richter-skála szerint 7-7,2-es erősségű földmozgás közép-európai idő szerint szombat hajnali 1 óra 43 perckor történt. Középpontja Tokiótól mintegy 300 kilométerrel északra volt egy viszonylag gyéren lakott vidéken. Az első földlökéseket 153 - maximum 5,6-es erősségű - utórengés követte a térségben, Ivate és Mijagi prefektúra területén.

A rengés számos helyen földcsuszamlást idézett elő, megállt a vonatközlekedés, több utat le kellett zárni, egy híd összeomlott és volt olyan hegyvidéki országút, amely egy rövid szakaszon megsuvadt, s kisebb sziklafal maradt a helyében. A természeti csapás térségében 29 ezer lakásban kialudt a villany, de a késő esti órákra többségükben helyreállt az áramszolgáltatás.

Az áldozatok közül többen földcsuszamlásokban lelték halálukat, mások leestek magaslatokról, vagy agyoncsapta őket valamilyen lezuhanó tárgy. A helyi média szerint a sérültek száma a kétszázat is meghaladja. Akiket eltűntként tartanak nyilván, általában épületek romjai alá szorultak. A katasztrófavédelmi szolgálat arról számolt be, hogy száz ember egy termálfürdőközpontban rekedt földcsuszamlás miatt. Szökőárveszély nincs - közölte a meteorológiai intézet.
Forrás: MTI