Félmillióért bárki segíthet a rendőröknek

Félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki Budapest rendőrfőkapitánya annak, aki segíti egy rabló páros azonosítását; a két fiatal férfi a II. és III. kerületben március 10-e óta nyolc kisebb élelmiszerboltot fosztott ki - közölte a BRFK pénteken.

A két ismeretlen, 20-25 közötti elkövető március 10-én este a Óbudán, a Hollós Korvin Lajos utcában egy közértből vitték el a kassza tartalmát, az alkalmazottat feltehetően fegyverrel fenyegették meg.
Hat nappal később, ugyancsak a III. kerületben egy éjjel-nappali üzletből raboltak kora reggel.

Egyikük bántalmazta az eladót, aki megnyomta a bolt riasztógombját, a másik a kasszát ürítette ki.
Április 2-án éjszaka a II. kerületben, a Kelemen László utcában ugyancsak egy közértet raboltak ki, négy nappal később egy III. kerületi, Bécsi úti éjjel-nappalit.

A számlájukra írják egy Római téri italdiszkont, egy Jendrassik utcai ABC és egy Vízimolnár utcai kisbolt kirablását is. A rendőrök szerint ők követtek el bűncselekményt Óbudán, az Ágoston utcai vegyeskereskedésben is, ahol egyikük az alkalmazott karját hátracsavarta, tarkójához feltehetően fegyvert szorított.

A mintegy 180 centiméter magas elkövetők minden rablásnál kapucnis felsőt és fekete kötött, a szemnél kivágott símaszkot viseltek.

Forrás: MTI