Randizó polgármesterek

Több mint kétszáz városi polgármester, alpolgármester, jegyző részvételével megkezdődött a Városi Polgármesterek Randevúja csütörtökön Zalaegerszegen: a szféra 14. alkalommal rendezte meg a városvezetők találkozóját.

Köszöntőjében Gyenesei István önkormányzati miniszter, a rendezvény védnöke közölte: az utóbbi időben közszereplők többször is elmondták, hogy csökkenteni kellene az önkormányzatok számát, amivel nem ért egyet, ugyanis az önkormányzat a legkisebb településeken is az önrendelkezés első számú fóruma. Korszerűsíteni ugyan lehet a közjegyzőségeket, hivatalokat, de nem szabad az önrendelkezés jogát korlátozni - tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy az országban a települések mindössze 9 százaléka város, de ezekben él a lakosság kétharmada. A polgármesterek, alpolgármesterek számára az állandóság és a megújulás jelenti a közös feladatokat; közösen alakítják a városok életét, környezetét.

A megnyitót követően Gyenesei István, valamint Szabó Imre, a környezetvédelmi tárca vezetője, Molnár Károly, tudománypolitikai tárca nélküli miniszter és Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke pódiumbeszélgetés keretében válaszol a városi vezetők kérdéseire.

A nap folyamán Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke átadja a polgárok szavazatai alapján odaítélt díjakat. A program a Göcseji Falumúzeumban folytatódik, ahol a tájegység hagyományaival, kultúrájával ismerkednek meg a vendégek. A találkozó jótékonysági esttel zárul.
Forrás: MTI