Megölik az "idegeneket"

Lemészárolják az illegális bevándorlókat Dél-Afrikában. Hatvankét halálos áldozata volt a Dél-afrikai Köztársaságban az utóbbi egy hónap bevándorló-ellenes erőszakhullámának a kormány csütörtöki tájékoztatása szerint. Az erőszakcselekmények a szegénynegye

A halálos áldozatok közül 21 dél-afrikai, 11 mozambiki, 5 zimbabwei, 3 szomáliai, 22-t pedig nem tudtak azonosítani - olvasható a kormány szóvivőjének a közleményében.

A bevándorló-ellenes támadások május 11-én kezdődtek az ország gazdasági fővárosának, Johannesburgnak az egyik negyedében, majd átterjedtek más részeire, illetve további városok szegénynegyedeire is. Voltak esetek, amelyekben elevenen megégettek embereket.

Az áldozatok között a dél-afrikai állampolgárok magas számára az ad magyarázatot, hogy a bevándorlókat elsősorban zulu törzsbeliek űznék el, akik úgy próbálják kiszűrni a külföldieket, hogy zulu nyelven szólnak hozzájuk. A zulu egyike az ország 11 hivatalos nyelvének, de a többivel nem rokon, így sok dél-afrikai sem beszéli. Emiatt a zuluk gyakran a dél-afrikaiakat is külföldieknek nézik.

A kormányszóvivő közölte, hogy ezután szigorúbban lépnek fel az illegális bevándorlók ellen, és végső esetben kitoloncolják őket az országból.
Forrás: hirado.hu