Drágul a csirkehús

Mintegy 5 százalékos áremelést terveznek a baromfifeldolgozók a közeljövőben, növekvő költségeik miatt - mondta az MTI-nek Bárány László, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke az idei küldöttgyűlést megelőzően.

Bárány László közölte: az utóbbi hónapokban drasztikusan emelkedtek a takarmányárak és az energiaköltségek, nőttek az alapanyag - élőállat - árak is; a feldolgozók önköltsége az első öt hónapban 28-35% között nőtt. A feldolgozott baromfi átadási ára ezzel szemben nem egészen 8%-kal emelkedett, így BTT elnöke szerint átmenetileg mintegy 5 milliárd forintos veszteséget szenvedett el az ágazat. Bárány László ugyanakkor optimistán nyilatkozott a várható árbevételről, ami véleménye szerint a tavalyi, 250 milliárd forint körül alakul.
Forrás: MTI