A graffiti eltávolítást fizessék a firkáló gyerek szülei

Másfél milliárd forintba kerülne Szeged firkamentesítése; fiatalkorú fújkálók esetében a polgármester a szülőkkel fizettetné ki a kárt - írta szerdai számában a Délmagyarország.

Botka László javaslatáról elmondta: a büntetőjog helyett a polgári jog szabályozásába kellene áttolni a graffitikkel szembeni harcot, végiggondolva a szülők kártérítési felelősségét, hiszen a firkálók nagy része 18 éven aluli, így nem lehet ellenük eljárást indítani. A polgármester elképzelését hamarosan megvitatja a megyei jogú városok szövetsége, ha egyetértenek vele, törvényjavaslat is születhet. Ennek értelmében bizonyos esetekben a szülőknek kellene megtéríteniük az okozott kárt.

Ez - bár Szeged korántsem tartozik a legfirkásabb városok közé - tetemes összeg lenne. Csak a belvárosban több mint ötszáz összerajzolt házat számoltak össze a tavalyi "graffitirazzián" a városi ingatlankezelő szakemberei - közölte Németh István, az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az elmúlt év elejétől Szegeden ötven esetben rendeltek el nyomozást graffiti miatt, összesen kilencven ügyben. Több esetben azonban meg kellett szüntetni a nyomozást: előfordult, hogy a rongálással okozott kár nem érte el a bűncselekményi értékhatárt, tizenhét esetben pedig az elkövető gyermekkorú volt, vagyis nem büntethető.
Forrás: MTI