Nem uniós illetékek

Egy az ítélőtábla előtt folyó per alapján veti fel a Népszabadság keddi számában megjelent írás, hogy a cégbíróságokon szedett illeték nem felel meg az uniós előírásoknak, a cikkben a Pénzügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium is ezzel ellentétes

Az illeték mértékét kifogásoló ügyvéd szerint Magyarországra is vonatkozik az unió nemrég módosított irányelve, amely a cégek tőkeváltozás-bejegyzésével kapcsolatos állami illetékekről szól. E szerint ha az állam ilyen illetéket szed be, akkor az főszabályként "tőkeilleték" lehet, ami nem haladhatja meg a jegyzett tőke egy százalékát. Nálunk azonban nem e szerint számláznak, hanem a bejegyzésért a cégbíróságok egy magyar törvény által meghatározott, fix összegű "eljárási illetéket" kérnek. Ez a nagyobb cégeknek kedvező, a kis tőkéjű társaságok azonban rosszabbul járnak.

Amennyiben a bíróság e jogértelmezést fogadná el, akkor akár az összes olyan cégnek visszajárhat pénz, amely 2004. májusi uniós csatlakozásunk óta a téves jogértelmezés miatt többet fizetett.

A PM álláspontja szerint Magyarországon nincs tőkeilleték, csak eljárási illeték, amit viszont nem az uniós, hanem a hazai törvények szabályoznak. A pénzügyi tárca szerint a magyar "eljárási illeték" a költségekhez "igazodik", amely részben vagy egészben fedezi az "eljárás során átalányjelleggel felmerült becsült költségeket", de esetenként annál magasabb is lehet. A bíróságokat a központi költségvetés tartja fenn, így az illetékek is a központi költségvetésbe folynak be; az Országgyűlés az illeték mértékét "a bíróság fenntartási költségeinek figyelembevételével állapítja meg".
Forrás: MTI