Megtalálták a 11 éves lány gyermekének apját

Gyanúsítottként hallgatják meg a napokban az encsi rendőrkapitányságon azt a 16 éves fiút, aki korábban tanú volt a csaknem két hete szült 11 éves abaújvári lány ügyében - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az

Egyedné Novodonszki Éva közölte: a rendőrségnek az a gyanúja, hogy a 16 éves abaújvári fiú lehet a lány gyermekének apja. Hozzátette: akit gyanúsítottként hallgatnak ki, kötelezhető a DNS-mintavételre, illetve poligráfos vizsgálatra is.

A 11 éves lány 3.150 grammal hozta világra Miranda nevű kislányát Miskolcon. A kismama terhessége 21. hetében jelentkezett tanácsadásra.

A szóvivő korábban az MTI-nek azt mondta: az abaújvári lány terhességéről a hatóság februárban szerzett tudomást, amikor a terhesség már három hónapos volt. Az encsi rendőrkapitányság erőszakos közösülés bűntette miatt indított eljárást.
Forrás: MTI