Az SZDSZ is részvétet nyilvánít

Az SZDSZ mély megrendüléssel értesült arról, hogy egy Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar katona életét vesztette egy robbanószerkezet hatástalanítása közben. A liberális párt őszinte részvétét fejezi ki az elesett katona családjának és hozzátarto

A közlemény kitér rá, hogy az elhunyt egyike volt annak a 250 katonának, akik részt vesznek az afganisztáni demokratikus rend fenntartásában és megszilárdításában.

Mint írják, Magyarország azon szerencsés országok közé tartozik, ahol a demokratikus átmenet békésen és erőszakmentesen ment végbe, ezért erkölcsi kötelességünk, hogy segítsük azon országok demokratikus törekvéseit, amelyeknek nem adatott meg a békés rendszerváltás.

Az SZDSZ szerint az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonák ebben a történelmi helyzetben látják el rendkívüli feladatukat és állnak helyt hősiesen.

A halálos baleset magyar idő szerint kedden reggel hét órakor történt.

A magyar tartományi újjáépítési csoport tűzszerész egysége egy közúton észlelt robbanószerkezethez vonult ki, hogy azt az illetékes hatóságok kérésére hatástalanítsa. A robbanóeszköz a hatástalanítás közben robbant fel, a katona a helyszínen életét vesztette.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter intézkedett az eset kivizsgálására.

Bocskai István, a szaktárca szóvivője elmondta: az 1978-ban született Kovács Gyula főtörzsőrmestert a honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá léptette elő.
Forrás: MTI