A móri ügy tárgyalása ma kezdődik

A vádirat ismertetésével és a vádlott kihallgatásával kezdődik meg ma a nyolc halálos áldozatot követelő móri fegyveres bankrablás ügyében a tárgyalás a Fejér Megyei Bíróságon, Székesfehérváron.

A Fővárosi Főügyészség által a megyei bírósághoz április 2-án benyújtott vádirat alapján előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen társtettesként elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel- és lőszerrel való visszaélés bűntettével vádolják a 35 éves W. Róbertet - mondta el a megyei bíróság szóvivője, Gieszné Boda Orsolya.

A Nemzeti Nyomozóiroda tavaly december 20-án jelentette be, hogy vádemelési javaslattal lezárta le a nyomozást a 2002. május 9-én elkövetett fegyveres bankrablás ügyében.

A rendőrség szerint a beszerzett bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy az időközben cellájában öngyilkosságot elkövető N. László felelős a nyolc ember haláláért. A bűncselekményt W. Róberttel követte el.

Az ügyben a főügyészség nyolc szakértő és 32 tanú kihallgatását indítványozta.
A bíróság két napra - június 9-re és 10-re - tűzte ki a tárgyalást.
Forrás: MTI