Nemzetközi Hegedűverseny Mosonmagyaróváron

Minden eddiginél népesebb részvétel mellett kezdődött meg a 11. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny vasárnap Mosonmagyaróváron.

Egy tucat országból, a világ számos tájáról mintegy 30 fiatal hegedűs méri össze tudását a vetélkedőn, amelyet ötéves kihagyás után rendeznek meg a világhírű hegedűművész és zenepedagógus szülővárosában - mondta a versenyt kezdeményező Fejes Józsefné Zenei Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek.

Moldoványi Géza szerint a társrendező Filharmónia Budapest Kht. szervező munkájának köszönhető, hogy bővült a versenyzők köre. A Flesch Károly nevével fémjelzett versenyt a 24 év alatti pályakezdő vonósoknak, zeneművészeti akadémiák hegedűseinek rendezik. A vetélkedő szakmai elismertségét jelzi, hogy a magyar és a szomszédos országok vonósain kívül dél-koreai, japán, finn, dán, francia és grúz művészek is pódiumra lépnek három fordulóban a nemzetközi zsűri előtt. A győztesek pénzdíjban részesülnek.

A nyitókoncerten a tradíciókhoz híven a legutóbbi, 2003-as verseny győztese, Banda Ádám játszott.
A nemzetközi eseményen megemlékeznek a névadóról, aki 1873-ban Mosonmagyaróváron született, a XX. század első harmadának egyik legkiválóbb hegedűvirtuóza volt. Tanulmányait követően Európa szinte valamennyi jelentős hangversenytermében fellépett, s koncertezett a tengerentúlon is.

Neve pedagógiai munkásságával vált világhíressé. Iskolájából került ki egyebek között Robert Pollach, Boris Schwarz és Ida Handel.

A művészpedagógus a II. világháború üldözései elől a svájci Luzernbe menekült, ott hunyt el 1944-ben. Halálának 50. évfordulóján az emlékét ápoló Fejes Józsefé Zenei Alapítvány hamvait hazahozatta. Azóta a mosoni temető a végső nyughelye.

Emlékére először 1985-ben hirdette meg a versenyt a szülőváros, akkor kilenc hegedűs mérte össze tudását.
Forrás: MTI