Kormánynegyedre elfolyó milliárdok

A vártnál több közpénzt áldoznak a hamvába holt projekt lezárásával kapcsolatos teendőkre. Az eddig elköltött 8,5 milliárd mellett további 3,8 milliárd forintot különített el erre az esztendőre a Gyurcsány-kormány a hamvába holt kormányzati negyed projekt

. Ez derül ki a Kormányszóvivői Iroda a lap kérdéseire küldött válaszaiból. Vagyis hiába nem épül meg a luxusnegyed, az adófizetőknek az mégis csaknem 12 milliárd forintját emészti föl.

(Érdekes, ez a szám még a Fidesz becslését is túlszárnyalja, hiszen az ellenzéki párt néhány nappal ezelőtti sajtótájékoztatóján "csak" tízmilliárdos összköltséggel számolt.) És hogy mi mindenre megy el az erre az évre elkülönített 3,8 milliárdos keret?

Például egymilliárd forintot fizet ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a MÁV-nak a Nyugati pályaudvarnál megvásárolt telekért.
Forrás: HavariaPress